Unalmas cégbemutató helyett...

Alapanyagok - Összetevők

A receptúrák továbbra is vállalati titoknak számítanak, mivel az egyes nyersanyagok összjátékára vonatkozó nehezen megszerzett és sokáig kutatott tudást, és ezáltal a cég jövőjének zálogát jelentik.

Ez a magas szintű kutatás és tudás a receptúrák feltárása és közzététele esetén természetesen a versenytársaknak is rendelkezésére áll, akik így ingyen használhatják a tudásunkat.

Mégis úgy döntöttünk, hogy feltárjuk ezeket a receptúrákat, hogy mindenki számára ellenőrizhetővé váljanak. Kitartunk a felelősségünk mellett, hogy ökológiailag fenntartható termékeket állítsunk elő az egészséges környezet érdekében.

Ehhez kapcsolódóan a NATURAL NATURFARBEN ANYAGISMERET összeállításunkat a termékek alatt keresd!

 

A terméknevekre kattintva a fülek lenyílnak. Így elolvashatod a termékek összes alapanyagát.

 

Fa-lazúrfesték

Fenyőgyanta, lenolaj, izoalifát, balzsamterpentin-olaj, kolofónium, glycerin-észter, dammar, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, kovaföld, kovasav, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, ólommentes szárítóanyag (Ca, Co, Mn).

Színező pigmentek: föld-, vasoxid-, ultramarin-, titánpigment

H2 Lazúr

Víz, lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, repceolaj, napraforgómag olaj-, gyapotmagolaj alkydgyanta, drinápolyi vörösolaj, kovasav, poliszacharid, ólommentes szárítóanyag (Mangán, Cirkónium, Kálcium)

Föld- és ásványi pigmentek, titándioxid

H2 Időjárásálló

 

Víz, lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, repceolaj, napraforgómag olaj-, gyapotmagolaj alkydgyanta, drinápolyi vörösolaj, kovasav, poliszacharid, ólommentes szárítóanyag (Mangán, Cirkónium, Kálcium), titándioxid

 

H2 Bútorolaj

Víz, lenolaj, ricinusolaj, repceolaj, napraforgómag olaj-, gyapotmagolaj alkydgyanta, drinápolyi vörösolaj, kovasav, poliszacharid, ólommentes szárítóanyag (Mangán, Cirkónium, Kálcium), titándioxid

Extra kültéri vízálló- és UV szűrő

gyanta-glycerin, dammar, lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, kovaföld, izoalifát, kovasav, titándioxid, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Kemény Bútorolaj

Lenolaj, lenolaj-standolaj, dióolaj, izoalifát, fenyőgyanta (kolofónium), dammar, faolaj, kovaföld, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Klinker olaj

Lenolaj, standolaj, izoalifát, fenyőgyanta (kolofónium), dammar, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Mn)

Kő ápoló olaj

lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, kovaföld, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, izoalifát, föld- és ásványi pigment, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Mn)

Méhviasz Balzsam Aqua

Méhviasz, carnauba viasz, víz, izoalifát, ozokerit viasz, szójalecitin, glycerin-gyanta, kovaföld, duzzadó anyag (réteges szilikát), viaszemulgátor, föld- és ásványi pigmentek

UV Protector

Méhviasz, carnauba viasz, víz, ozokerit viasz, szójalecitin, glycerin-gyanta, kovaföld, quellton (duzzadó anyag), viaszemulgátor, titánpigment

Méhviasz Balzsam padlóra, bútorra

Méhviasz, carnauba viasz, izoalifát, lenolaj, lenolaj-standolaj, faolaj, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Diszperziós falfesték

víz, titándioxid, porcelánföld (kaolin), mészpát, talkum, csillámpala, narancshéjolaj, dammar, bükkfacellulóz, tylose, tej-kazein, búzaliszt, alkohol, izoalifát, szalmiák, bórsó, hamuzsír, nátronlúg, eukaliptuszolaj

Parketta- és hajópadló olaj

glycerin gyantaészter, lenolaj-standolaj, lakk-lenolaj, tungolaj, izoalifát, alkohol, titán, ólommentes szárító anyagok (Ca, Co, Zr)

Finish olaj

lenolaj-standolaj, dammar, lenolaj, izoalifát, kolofónium-glycerin, ricinusolaj, kovaföld, kovasav, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Színezett olaj

dammar, kolofónium-glycerin, lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, kovaföld, kovasav, izoalifát, duzzadó anyag (réteges szilikát), alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Színező pigmentek: föld-, vasoxid-, ultramarin-, titánpigment

Növényi olaj szappan

Lenolaj, ricinusolaj, víz, hamuzsír, méhviasz, alkohol, narancshéjolaj, eukaliptuszolaj, titándioxid színezőpigment

Intenzív tisztítószer

lenolaj, ricinusolaj, víz, hamuzsír, méhviasz, alkohol, narancshéjolaj

Speciális tisztítószer

Lenolaj, ricinusolaj, szója, víz, hamuzsír, méhviasz, alkohol, narancshéjolaj, eukaliptuszolaj, titándioxid színezőpigment

Felületkezelő viaszolaj

glycerin gyantaészter, lenolaj-standolaj, faolaj-standolaj, lakklenolaj, izoalifát, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Mn), kovaföld, méhviasz, carnauba viasz, szójalecitin

Teraszolaj

Lenolaj, lenolaj-standolaj, dióolaj, izoalifát, fenyőgyanta (kolofónium), dammar, faolaj, kovaföld, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Teak olaj

Lenolaj, dióolaj, bogáncsolaj, faolaj, lenolaj-standolaj, izoalifát, fenyőgyanta, dammar, kovaföld, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Folyékony keményviasz

carnauba viasz, méhviasz, lenolajszappan, szójalecitin, víz, kovasav, eukaliptuszolaj

Bőrkezelő balzsam

carnauba viasz, narancshéjolaj, kolofónium-glycerinészter, lenolaj, ricinusolaj, kovaföld

Terasz és WPC Tisztítószer

lenolaj, ricinusolaj, víz, hamuzsír, méhviasz, eukaliptuszolaj

Rocky Stone Olaj

lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, balzsamgyanta, izoalifát, kovaföld, duzzadó anyag, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca/Co/Mn)

Rocky Stone Wax

karnaubaviasz, méhviasz, lenolajszappan, szójalecitin, víz, kovasav, eukaliptuszolaj

Rocky Stone Refresher olaj

glyceringyanta-észter, lenolaj-standolaj, faolaj-standolaj, lakklenolaj, izoalifát, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca/Co/Mn), kovaföld, méhviasz, karnaubaviasz, szójalecitin

Rocky Stone Tisztítószer

lenolaj, ricinusolaj, víz, hamuzsír, méhviasz, alkohol, eukaliptuszolaj

Szürkeség eltávolító folyadék

 

Gyümölcssav-komplex almasavból (ecet), oxál-(rebarbara)sav, borkősav, tejsav (savanyúkáposzta), citromsav, eukaliptusz, víz, tenzid, metil-cellulóz

VOC (g / l) <1 PH 2,0-2,8

 

WPC Impregnáló olaj

Lenolaj, lenolaj-standolaj, dióolaj, izoalifát, fenyőgyanta (kolofónium), dammar, faolaj, kovaföld, alkohol, ólommentes szárítóanyagok (Ca, Co, Zr)

Antik Méhviasz bútorra

méhviasz, carnauba viasz, lenolaj, fenyőgyanta-balzsam, lenolaj-standolaj, faolaj, Izoalifát, duzzadó anyag, alkohol, Ca/Co/Mn ólommentes szárítóanyagok

Fa öregítő - Konverter

gyümölcssav-komplex almasavból (ecet), borkősav, tejsav (savanyú káposzta), citromsav, eukaliptusz, fémsók (vas), víz, felületaktív anyagok, metil-cellulóz, tartósítószer (konzervben használt), VOC (g/l) <1 PH 2,0-2,8

Tűlevelű Fafajták Szürkítője

gyümölcssav-komplex almasavból (almaecetből), borkősav, tejsav (savanyúkáposztából), citromsav, eukaliptuszolaj, fémsók (vas), víz, tenzidek (felületaktív anyagok), cellulóz, föld- és ásványi pigmentek

TEC 501 olaj

lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, repceolaj, napraforgó-gyapotmagolaj alkyd, kovasav, izoalifát, ólommentes szárítóanyagok (Co, Mn, Zr, Ca), föld- és ásványi pigmentek, titándioxid

H2 Teraszolaj

 

Víz, lenolaj, lenolaj-standolaj, ricinusolaj, repceolaj, napraforgómag olaj-, gyapotmagolaj alkydgyanta, drinápolyi vörösolaj, kovasav, poliszacharid, ólommentes szárítóanyag (Mangán, Cirkónium, Kálcium)

Föld- és ásványi pigmentek, titándioxid

 

H2 Nyers Fa Optika

víz, ricinusolaj, napraforgómag olaj-/ gyapotmagolaj alkydgyanta, repceolaj, kovasav, ólommentes szárítóanyag (Mangán, Cirkónium, Kálcium), UV- és ásványi pigmentek, poliszacharid, cellulóz

Minden adat a hosszú kutatásaink és a gyakorlati kipróbálás eredménye. Javasoljuk azonban, hogy minden használat előtt végezzenek próbát. Ez a tájékoztató információként és tanácsadásként szolgál. Jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalások nem származtathatók belőle. A Natural természetes festékek a Scherzenlehner Harze GesmbH termékei.

 

NATURAL NATURFARBEN ANYAGISMERET

Alapanyagok:

Alkohol 
Növényi keményítő erjesztésével, majd ezt követő lepárlással készítjük.

Balzsamterpentin-olaj 
A portugál fenyőgyantabalzsam lepárlásával és többszöri szűrésével állítjuk elő. Az alapanyagot a kéreg megkarcolásával nyerik. A déli országokból származó fenyőgyantabalzsam gyakorlatilag mentes a delta-3-karéntól.

thistle 703584 640   Bogáncsolaj 
A bogáncsok zsíros magját kipréselik és az olajat kevéssé sárguló kötőanyaggá sűrítik.

amber 665469 640   Borostyán 
Aranybarna színű fosszilis természetes gyanta. Gyakran történelem előtti rovarok zárványait tartalmazza, ezért legtöbbször ékszert készítenek belőle. Más természetes gyantákkal együtt nagy mértékben javítja a lakk tulajdonságait.

Bórax 
Észak-Amerikából származó természetes ásványi só. Régóta ismert, lágy alkáli.

Bórsó 
Kiváló hatású megelőző biológiai favédőszer. Emberre nem mérgezőbb a konyhasónál. Mivel ásványi só, a fában marad, és nem illékony.  A Mojave-sivatag sós tavaiból nyerjük.

flour 186563 640   Búzaliszt 
Tiszta gabonaliszt, mint sűrítőszer.

Bükkfacellulóz 
Bükkfából nyert, fehérítés nélküli cellulóz.

lemon 711876 640   Citromsav 
A citrusgyümölcs sava, falfestékek konzerválószereként használatos.

Dammara 
Különösen szép és értékes növényi gyanta. A dammara gyanta termelése az esőerdő lakóinak lehetővé teszi az esőerdő gazdasági használatát anélkül, hogy rablógazdálkodást kellene folytatniuk. A dammara gyanta előállítása így az esőerdők pusztulását megakadályozó aktív munka!

Dióolaj 
A dió magjának értékes, félig száradó, zsíros olaja.

Duzzadó agyag 
A réteges szilikát természetes ásvány, amelyet különleges duzzadóképesség 
jellemez vizes és olajos festékrendszerekben.

Eukaliptuszolaj 
Az illóolajat vízgőz-desztillációval nyerik az eukaliptusz leveleiből.

Faolaj
A kínai tungafa magvából sajtolt olaj. Lakkok jól száradó kötőanyaga.

resin 89941 640   Fenyőgyanta 
A feketefenyő jó illatú gyantakiválása Sűrűn folyó, ragadós, lassan folyik ki a fa megkarcolt kérgéből. A gyantát csak élő fából nyerik. Ezek akár 120 évesek is lehetnek.

color 43415 1920   Föld- és ásványi pigmentek 
Valódi földfestékek – okker, umbra, angolvörös, oxidbarna, földfekete és egyes ásványi festékek, mint a vasoxid és az ultramarin. Ezek képezik időjárásálló, nem mérgező és harmonikusan a természetbe illeszkedő lakkjaink és lazúrjaink alapját.

Glicerin 
Állati és növényi zsírok alkotóeleme. A zsírsav lebontásával nyerik.

Hamuzsír 
Korábban fahamuból, ma pedig szóda átalakításával nyerik. 
A lágy alkálira növényi olajok, gyanták és viaszok szappanosításához van szükség.

lemon 906141 1920   Illóolajok
Boróka, orbáncfű, rozmaring, bergamottolaj, citromfűből nyerjük, szűrjük és gomba- és rovarvédő szerként használjuk a Natural természetes festékeiben.

Izoalifát
Ásványolajból nyert, nagy tisztaságú, szagtalan párlat, amelynek nincsen saját oldóképessége. Eredetileg csak kozmetikai termékekben (parfümök, dezodorok stb.) használták hordozó folyadékként. Lazúrok épületbiológiailag elismert töltőanyaga.

Karnaubaviasz 
Egy magasra növő brazil pálmafajta viasza. A levágott leveleket (amelyek folyamatosan újranőnek) vízben kifőzik. Ennek hatására a különösen kemény és víztaszító viasz leválik, cseppfolyóssá válik és leszedhető a felszínről. A világosságától függően derítőfölddel tisztítják.

Kaucsuk 
A trópusi kaucsukfa tejnedve, amelyet a kéreg megkarcolásával nyernek. A kaucsuktej a természetes gumi (kaucsuk) vízzel alkotott nagy koncentrációjú diszperziója. Tartósan rugalmas anyagként mindenekelőtt ragasztóknál használják. A szállítás közbeni baktériumfertőzés ellen valamennyi szalmiákkal védjük.

DSCN3699   Kolofónium 
A fenyőgyanta előállításakor az illékony balzsamterpentinolajat elpárologtatják, a tiszta, értékes gyanta pedig visszamarad. A kolofónium, amelyet hegedűgyantának is hívnak, nagyon ragadós, és 
a NATURAL NATURFARBEN termékek fontos alkotóeleme.

Kolofónium-glicerin 
A kolofónium nagy előnyei glicerinben felfőzve tovább erősödnek és fokozódnak.  Így különösen időjárásálló és nagy rugalmasságú gyanta keletkezik. A felfőzést különösen kíméletes 
hagyományos eljárással végezzük.

Kopálgyanta 
A Kelet-Afrikából származó borostyánszerű megkövesedett kopálgyantát ma már alig használják. Az általunk használt kopálgyanta Délkelet-Ázsiából származik, és mai keletkezésű. Alkoholban jól oldódik.

Kovaföld 
A Natural lakkok és lazúrok mattító és diffúziót segítő töltanyaga. Természetes, tisztított diatómaföldből (elpusztult tengeri algák vázaiból) nyerjük.

Kovasav
Pirolízissel előállított nagy tisztaságú, rendkívül finom, kristályos szerkezet nélküli kovasav. Mattító 
és filmkeményítő hatású.

Lenolaj 
A lenmag hideg és meleg préselésével és ezt követő kíméletes savtalanításával nyerjük.
 Számos festékfajta kötőanyagaként szolgál. A NATURAL NATURFARBEN 
nagy mennyiségben dolgoz fel Közép-Európa alternatív termőterületeiről származó lenolajat, és így számos termelőnek biztosítja a gazdasági túlélést.

Lenolaj-standolaj 
A lenolaj a hosszú állásidő hatására besűrűsödik. Minden típusú festék kitűnő kötőanyaga.

Lenolajzsírsav 
A glicerin bontásával nyert természetes zsírsav. A földpigmentek nedvesítését segíti elő.

provence 725856 640   Levendulaolaj 
A levendulanövény illóolaja. Vízgőz-desztillációval nyerjük.

Mastix 
Csak a Híosz nevű görög szigeten előforduló nemes gyanta. Egy termesztett pisztáciafajta gyantája.  Bor gyantázásához, füstölőként (csodálatos illata van) és élelmiszerekhez használatos.

Metilcellulóz 
Facellulózból előállított duzzadó anyag. Tapétaragasztóként és enyves festékek segédemulgeátoraként használatos.

Méhviasz 
Tiszta, sárga, fehérítés nélküli, más anyagokkal nem kevert méhviasz. Mivel éppen a méhviasz nagyon kényes alapanyag, csak többszörösen ellenőrzött minőséget vásárlunk, amelynek a tisztasága igazolt.

Mész-kolofónium 
A kolofóniumgyantát felolvasztják. A savtartalmat égetett mész hozzáadásával semlegesítik.  Ennek hatására a gyanta keményebbé válik.

Narancs-citrusolaj 
A narancslégyártásnál keletkező narancshéjból vízgőzzel és lepárlással nyerik ki 
az illó narancshéjolajat. Az erős illatú olajat a parfümgyártásban és az aromaterápiában 
használják. Természetes gyanták és viaszok kitűnő oldószere. A vizsgálatok szerint növényvédőszer-maradványoktól mentes.

Ólommentes szárítószerek 
Kalcium-, kobalt-, mangán- és cirkóniumásványokból előállított oktoátok a növényi olajok száradási idejének lerövidítésére. Ezeknek a szárítószereknek a különböző kombinációi révén elhagyhatók a rendszerint használt mérgező nehézfémek, mint az ólom és a bárium. A száradási idő azonban ezáltal valamivel hosszabb.

bee 627558 1920   Propolisz 
Méhpempőgyanta; számos természetes konzerválószert tartalmaz.

Sellak 
A sellak a lakk régi formája (sellak). Ez az indiai lakktetű váladéka.  Megszúrja a fát, felszívja a gyanta nedvét és sellakká alakítja át és az egész ágat bevonja vele. A gyantakérget leválasztják az ágakról, felolvasztják és kendőkön át szűrik.

Sellakszappan 
Növényi festékek bórsóval vagy szalmiákszesszel elszappanosítva előállított vízben oldható kötőanyaga.

Szalmiák 
Ammónia és víz lúgos oldata gyanták szappanosítására.

Szójalecitin 
Meleg vizes extrakcióval nyerik, nagyon jó nedvesítő és emulgeáló tulajdonságai vannak.

Talkum 
Tiszta, természetes szilikátásvány (zsírkő), falfestékek duzzadó töltőanyaga.

milk 266997 1280   Tejkazein 
Tiszta fellazított tejfehérje. Természetes gyantadiszperziók és ragasztók értékes kötőanyaga és emulgeálószere.

Titándioxid 
Nagy fedőképességű, nem mérgező fehér ásványi pigment falfestékekhez és lakkokhoz.  A NATURAL NATURFARBEN a kezdetektől fogva csak híg savas újrahasznosításból származó titánt használ!

Vörösfenyőgyanta-balzsam 
A vörösfenyő sűrűn folyó, értékes gyantája. A fának legalább 25 évesnek kell lennie. A fát megfúrják, és évente nyerik ki a vörösfenyőgyanta-balzsamot.
 Abszolút fakímélő eljárás.

Pin It
Premium Joomla Templates

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.